A régiók bemutatkozása és a 15.-ik évforduló napja
- 2010. augusztus 16.
- vissza az előző oldalra
- küldje el barátjának ezt az oldalt
- oldal nyomtatása
Elérkezett a találkozó második napja. Délelőtt mindenki a saját régiója bemutatására készült. Délután kezdetét vette az ünnepi műsor, a bejáratnál fúvószenekar fogadta a vendégeket az udvarnépviseletbe öltözött fiatalok zenéltek, táncoltak és énekeltek. Ínycsiklandó illatok töltötték meg a levegőt és csalogatták be a résztvevőket a sportcsarnokba, ahol kezdetét vette egy rövid zenés – táncos előadás mely az elmúlt 15 év legszebb pillanatait elevenítette fel.
A találkozó résztvevőit, támogatóit, meghívottait és a sajtó képviselőit Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. igazgatója köszöntötte.
Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, megnyitó beszédébenegy személyes történettel illusztrálta, hogy mennyire nehéz röviden és egyszerűen megmagyarázni a magyarság helyzetét a világban, és kihangsúlyozta, hogy az új kormány nyit a fiatal korosztály felé.
Pál Károly, a VajdaságiMagyar Szövetség ügyvezető alelnöke a résztvevők nevében megköszönte a szervezőknek, az Égtájak Irodának, és a Magyar Államnak, hogy segítettek rangos fesztivál létrehozásában és fennmaradásában.
Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnökehogy „itt az idő, hogy merjünk nagyok lenni” és ismertette a törvénymódosítást mely szerint a politikai nemzet részévé válhat minden határon túl élő magyar,ugyanakkorkihangsúlyozta, hogy 20 év múlva Európa legműveltebb nemzetévé válhatunk.
Szép Gyula, az RMDSZ kulturális alelnöke, Zubánics László, a KárpátaljaiMagyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke, Jenő, a VajdaságiMagyar Művelődési Intézet igazgatója,Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösség ének öke, Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Gönc Katja, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség általános főtanácsadója, Csomós Miklós, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Intézet alelnöke megtisztelte jelenlétével a rendezvényt.
Rubovszky Rita felkérte a közönséget, hogy hangos ovációval üdvözöljék a résztvevő országok csapatait. Az évek során a legnagyobb létszámmal képviseltette magát Erdély és Vajdaság. Horvátország 83, Szerbia 94, Románia 205, Ukrajna 68, Szlovákia 44, Szlovénia 26, Észtország 3, Lettország 25, Litvánia 3, Izrael 20, Venezuela 9, Brazília 10, Argentína 1, Svédország 15, Franciaország 3, Amerikai Egyesült Államok 1, Lengyelország 37, Montenegro 2, Németország 1, Bosznia – Hercegovina12, Dánia 1, Bulgária 5, Ausztrália 1, Svájc 1, Macedónia 16, Kanada 5, Finnország 4, Olaszország 1, Görögország 2, Íirország 1, fiatallal vesz részt az idei rendezvényen.
Henning Ilka


